A Casa: István Örkény
A criança tinha quatro anos de idade, pelo que as suas memórias eram certamente confusas. A sua mãe, para a sensibilizar para a mudança iminente, levou-a para a cerca de arame farpado e, de longe, mostrou-lhe a composição.
– Não estás contente? Esse comboio vai levar-nos a casa.
– E depois o que acontecerá?
– Depois estaremos em casa.
– O que é casa? – perguntou a menina.
– Onde vivíamos antes.
– E o que há lá?
– Ainda te lembras do teu ursinho de peluche? Talvez as tuas bonecas ainda lá estejam.
– “Mamã”, perguntou a menina, “também há guardas em casa?”
– Não, não há.
– Então, a menina perguntou, “podemos fugir dali?”
Az Otthon: Örkény István
A kislány még csak négyéves volt, emlékei bizonyára összemosódtak, s az anyja, hogy tudatosítsa benne a küszöbön álló változást, odavitte a szögesdrót kerítéshez, és messziről megmutatta neki a szerelvényt.
– Nem is örülsz? Ez a vonat visz haza.
– És akkor mi lesz?
– Akkor otthon leszünk.
– Mi az, hogy otthon? – kérdezte a gyerek.
– Ahol azelőtt laktunk.
– És ott mi van?
– Emlékszel még a mackódra? Talán a babáid is megvannak még.
– Anyu – kérdezte a gyerek. – Otthon is vannak őrök?
– Ott nincsenek.
– Akkor – kérdezte a kislány – onnan meg lehet majd szökni?
In “Novelas de 1 Minuto” de Örkény István
Trad. Arnaldo Rivotti