Em vez de continuarem a cuspir,
enxuguem a baba,
metam os sapatinhos de vela
o colarinho branco,
e olhem fixamente para a câmara:
podem dizer mal de mim,
mas sorriam.
Não desperdicem
as últimas três gotas de Chanel n.º 5
que o ódio vos borrifou nos pulsos.
Usem sempre as melhores cartas,
citem-me,
sejam lordes quando espetam a navalha.
Eu sei quem são,
conheço o vosso heiro.
Eu também ganho as minhas medalhas
em lares, creches e hospitais.
Podem, se quiserem,
ir ao céu,
mas isso não implica que encontrem Deus.
Agora não façam de mim
este bicho exótico
apanhado de surpresa,
enquanto preparava um cocktail
molotov no penico
do seu habitat natural.
Não me cortem as garras,
nem me domestiquem a cama.
Se não conseguem encontrar a saída,
se acertaram em cheio,
neste buraco vazio,
fiquem e lavem-se!
Daqui ninguém sai com fome.
In: Como uma flor de plástico na montra de um talho, Assírio&Alvim, 2013
Golgona Anghel (1979, Alexandria, Roménia) é escritora, poetisa e professora universitária. É licenciada em Línguas e Literaturas Modernas em português e espanhol e doutorada em Literatura Portuguesa Contemporânea pela Universidade de Lisboa. Após completar um programa de pós-doutoramento na Faculdade de Ciências Sociais e Humanas da Universidade Nova de Lisboa, tornou-se lá professora. Para além de vários estudos e ensaios, publicou quatro livros de poesia entre 2011 e 2017, todos em várias edições. Em 2013 venceu o Prémio PEN Clube Português de Poesia. Escreve a sua poesia em português, mas também, ocasionalmente, em espanhol e italiano. Vive em Lisboa, Portugal, desde 1997.
*
Foto: Portrait de Golgona Anghel
Fonte: https://www.assirio.pt/autor/golgona-anghel/39529
*
Ilustração: “Vandalized” version of Jeff Koons’ AR Balloon Dog (1994-2000), Central Park, New York
Fonte: https://www.instagram.com/p/BZ4Zx6pDvVv/?taken-by=sebastianstudio
*
Ahelyett, hogy tovább köpködnének,
törüljék le a nyálat,
vegyék föl a fehérgalléros
makkos cipőket,
nézzenek egyenesen a kamerába:
mondhatnak rólam rosszat,
csak mosolyogjanak.
Ne herdálják el
a Chanel Nº 5 utolsó három cseppjét,
amit a gyűlölet a pulzusukra hintett.
Húzzák mindig elő a legjobb kártyákat,
említsenek engem,
legyenek urak, mikor beviszik a pengét.
Én tudom hogy kik,
ismerem a párájukat.
Én is megszerzem a saját medáljaimat
otthonokban, óvodákban, kórházakban.
Mehetnek az égbe,
ha akarnak,
de ez nem jelenti azt, hogy megtalálják Istent.
Most ne tegyenek meg annak
az egzotikus állatnak,
mint akit meglepetve
rajtakaptak, hogy molotov-koktélt
gyárt a természetes
élőhelyén a biliben.
Ne nyessék le a karmaimat,
és ne háziasítsák az ágyam.
Ha nem találják a kiutat
ebben az üres lyukban,
akkor beletrafáltak,
maradjanak és mosakodjanak!
Senki nem jut ki innen éhen.
Forrás: kézirat, első közlés
Golgona Anghel (1979, Alexandria, Románia) író, költő, egyetemi tanár. A Lisszaboni Egyetem Modern nyelvek és Irodalom szakán szerzett diplomát portugál és spanyol nyelvből, valamint doktori fokozatot kortárs portugál irodalomból. Majd a Lisszaboni Új Egyetem Társadalom- és Humán Tudományok Karának posztdoktori programja után ugyanott egyetemi tanár lett. Több tanulmány- és esszékötete mellett 2011 és 2017 között négy verseskötete jelent meg, mindegyik több kiadásban. 2013-ban elnyerte a Portugál PEN Club Költészeti Díját. A verseit portugál nyelven írja, de esetenként spanyolul és olasz nyelven is. 1997 óta él Portugáliában, Lisszabonban.
*
Fotó: Golgona Anghel portréja
Forrás: https://www.assirio.pt/autor/golgona-anghel/39529
*
Illusztráció: “Vandalized” version of Jeff Koons’ AR Balloon Dog (1994-2000), Central Park, New York
Forrás: https://www.instagram.com/p/BZ4Zx6pDvVv/?taken-by=sebastianstudio
