Desejos Vãos
Eu queria ser o Mar de altivo porte
Que ri e canta, a vastidão imensa!
Eu queria ser a Pedra que não pensa,
A pedra do caminho, rude e forte!
Eu queria ser o Sol, a luz imensa,
O bem do que é humilde e não tem sorte!
Eu queria ser a árvore tosca e densa
Que ri do mundo vão e até a morte!
Mas o Mar também chora de tristeza …
As árvores também, como quem reza,
Abrem, aos Céus, os braços, como um crente!
E o Sol altivo e forte, ao fim de um dia,
Tem lágrimas de sangue na agonia!
E as Pedras … essas … pisa-as toda a gente! …
In: Livro de Mágoas, Tipografia Maurício, 1919
Florbela Espanca (8 de dezembro de 1894, Vila Viçosa – 8 de dezembro de 1930, Matosinhos), poetisa. Fernando Pessoa chamou-lhe o seu “gémeo espiritual”. Era uma mulher extraordinariamente emancipada para o seu tempo. Foi uma das 7 mulheres estudantes da Universidade de Lisboa, onde cursou Direito. Durante a sua vida, foram publicados 2 livros de poesia, e mais 3 postumamente. Os seus poemas recolhidos (Sonetos completos) foram publicados em 1934 por Guido Battelli, professor de literatura italiana na Universidade de Coimbra, com quem tinha uma relação estreita. A sua popularidade é indelével, não só em Portugal, mas também no mundo lusófono em geral, como uma espécie de ícone feminino, a encarnação da beleza e do talento.
*
Foto: Portrait de Florbela Espanca
Fonte: https://soundcloud.com/radyr-gon-alves-203846692/fanatismo-florbela-espanca
*
Ilustração: Csontváry Kosztka Tivadar, Magányos cédrus (The lonely cedar), 1907.
Fonte: https://mek.oszk.hu/01300/01314/html/elemzes.htm
Hiú vágyak
A bátor és kevély Tenger akartam lenni,
Aki nevet és énekel a roppant térben!
A Kő akartam lenni, gondolat nélküli,
Az utca köve, durva és egyenetlen!
A Nap akartam lenni, tiszta fényeső,
A jóság annak, aki balszerencsés és szegény!
A fa akartam lenni, sűrű és vadon növő,
Aki nevet a hiú világon, amíg él!
De a Tenger is zokog bánatában…
A fák is, mint ki bízik az imában,
Ahogy a hívő, karjukat kitárják az Égnek!
És a büszke és erős Nap, ahogy eljön az este,
Már leáldozóban, vérszínű a könnye!
És a Kövek… ők azok…akikre rálépnek!
Forrás: Napút Online, 2017. december 10.
Florbela Espanca (1894. december 8. Vila Viçosa – 1930. december 8. Matosinhos) költő. Fernando Pessoa a „lelki ikertársának” nevezte. Az akkori időkben szokatlanul emancipált nő volt. A Lisszaboni Egyetemen, ahol jogot tanult, ő volt a 7 női hallgató egyike. Életében 2 verseskötete jelent meg, s további 3 posztumusz kiadásban. Összegyűjtött verseit (Sonetos completos) 1934-ben jelentette meg Guido Battelli, a Coimbrai Egyetem olasz irodalom professzora, akihez szoros kapcsolat fűzte. Népszerűsége töretlen, nemcsak Portugáliában, hanem tágabban, a portugál nyelvterületen, egyfajta női ikon, a szépség és a tehetség megtestesítője.
*
Fotó: Florbela Espanca portréja
Forrás: https://soundcloud.com/radyr-gon-alves-203846692/fanatismo-florbela-espanca
*
Illusztráció: Csontváry Kosztka Tivadar, Magányos cédrus (The lonely cedar), 1907.
Forrás: https://mek.oszk.hu/01300/01314/html/elemzes.htm
